|
A Mumus
Hirtelen nem tudtam sírjak e, vagy nevessek. Hiszen újra visszamehetek Londonba, ott lehetek, ahol felnőttem, ahová annyi gyönyörű emlék köt és ahol úgy érzem, én vagyok a világ legerősebb és legboldogabb boszorkája. De ugyanakkor ide is megannyi dolog köt már, a hatalmas tinikori bulik Billékkel és ez az új szerelem. Érzem, hogy a szívem szakadna meg, ha ismét el kéne válnom Georgtól.
-Kate! Jól vagy? Vagy már abszolút nem is akarsz hazajönni?
-De... de igen! Te is tudod, mennyire hiányzik Michelle és Mandy is. Csak most felmegyek a szobámba-mondtam, majd felszaladtam a lépcsőn. Brandon kérdőn nézett utánam, majd megindult volna felfelé, de Antonia visszatartotta.
-Hagyd most egy kicsit, tudod, hogy időre van szüksége, míg megemészti.
-Azt hittem, boldogabb lesz, hogy hazajöhet.
-Örül is neki, de szomorú amiatt, hogy el kell szakadnia Georgtól.
-Nem gondoltam, hogy ilyen komoly a helyzet.
Ezalatt Billék hazamentek, Georg pedig feljött a szombámba.
-Kate, bejöhetek?
-Persze, gyere-mondtam, majd magamhoz öleltem.
-Kate... szeretném, hogy tudd... Én mindig is szerettelek, már akkor tizenakárhány évesen is, mikor bevallottad, ki is vagy és miért vagy itt... De nem ez a lényeg. Most tényleg vissza kell menned Londonba...
-Tudom, ez a sorsom. Ha nem pusztítom el Darcyt, megszerzi a Nexus varázshatalmát és onnantól csak egy lépés, hogy a Bűbájosok ellen forduljon...
-Bűbájosok?
-Igen... A San Franciscoban élő nővéreink. Azért mondjuk így, mert egy boszorka leszármazottai vagyunk. Ők minden idők legerősebb boszorkái. Ha Darcy megszerzi a varázserőt, akár Forrássá is válhat... Bele se merek gondolni...
-Minek a forrása?
-A Gonoszé-lépett be Antonia.-Ha ez bekövetkezik, a világban elszabadul a pokol és örökös szenvedés vár az emberekre.
-Mit mondott Brandon, mikor indulunk vissza?
-Holnap délután. Én is megyek.
-Akkor talán még belefér ma egy búcsúeste-mosolygott Georg.
-Hánykor, hol?
-7-kor, nálam.
-Nem hagyom ki.
-Várlak-mondta, majd megcsókolt és elment. Én pedig mosolyogva végigdőltem az ágyon. Azt hiszem, ennyire szerelmes még soha nem voltam... Persze volt az a Brian-dolog két évig. Őt is szerettem, de ez most teljesen más, és ő már nem tehet boldoggá. Viszont most, hogy elmegyek, kicsit aggasztanak Georg és többiek. A bizalmasaim és könnyű célpontok bármilyen warlock vagy démon számára, ha nem vagyok a közelükben. De tudom mi a sorsom: Megvédeni a Nexust akár az életem árán is! Én Kate Warren vagyok! Egy Warren boszorka! Nem adom fel harc nélkül. Erre megesküdtem az anyámnak a halála előtt.
Eljött az este, én indulásra készen álltam. Mikor leértem a nappaliba, Brandon elámult.
-Azta Hugi! Nagyon csinos vagy.
-Kösz Bratyó-mosolyogtam. Szó ami szó, kitettem magamért. Egy sötétkék pántos miniruha volt rajtam magasabb sarkú szalagpántos szandállal. Smink: Bill szemfestésének lightos változata és a csillámos szájfényem, mert Georg valami iszonyú vágyat érez tőle, hogy megcsókoljon... Vagy ez lehet, hogy a varázserőm?
-Ja, mondani akartam, hogy holnap délután 2-kor indul a gépünk.
-Kösz az infót.
-Hugi, elkomorodtál. Nem ilyen vagy. Amiatt vagy szomorú, hogy itt hagyod Georgot? Ha szeret, megvár.
-Tudom Brandon! De azt is tudom, mi a kötelességem. Te is hallottad, mikor megesküdtem anyánknak, hogy az életem árán is elpusztítom Darcyt és megvédem a Nexust. Anyáink és nővéreink nem azért harcoltak, hogy mi a Gonosz kezére juttassuk.
-Igen Kate! Ez már te vagy.
-Na jó, de mostmár megyek. Szia Bratyó!-és kisuhantam az ajtón. 10 perc múlva már Georg ajtajában álltam. Csengettem.
-Megyek!-hallatszott bentről. Mikor ajtót nyitott, leesett az álla.
-Szia Georg-adtam egy puszit a szájára.
-Ööö... Szia Kate. Gyönyörű vagy.
-Köszi. Mi a program?
-Tulajdonképpen csak egy romantikus estét terveztem kettesben. Ücsörgünk, megiszunk egy üveg bort, mittudomén...
-Ja jó.
Lekuporodtunk a kandalló elé egy takaróra. Georg szorosan átölelt én pedig a vállára hajtottam a fejem. Egy ideig csak csendben ültünk, néha belekortyoltunk a pohárba. Aztán megszólaltam.
-Olyan jó így. Ilyenkor elfelejtek mindent.
-Ezt is szerettem volna. Hogy egy kicsit elfeledhesd, mi van mögötted és mi vár rád. De sajnos ha maradnál se tudnánk kb. két hétig találkozni, ugyanis bejött pár fellépés.
-Utána?
-Utána elmegyek Londonba és meglátogatlak. Talán addigra véget ér ez rémálom.
-Talán...
-Kate... Kérdezhetek valamit?
-Hallgatlak.
-Kate Warren, szeretlek téged. Leszel a feleségem?
-Tessék?-néztem Georgra és a gyűrűre, amit elővett.
-Hozzám jössz?
-Georg ez... IGEN IGEN IGEN!-és megcsókoltam, közben ő az ujjamra húzta a gyűrűt.
-Ez gyönyörű.
-Mint te. Kate, szeretném, hogy tudd, már az első napon, mikor felbukkantál a suliban Marion Warrenként, letaglóztál. Aztán mikor összebarátkoztunk és te elmondtad, hogy ki is vagy és miért vagy itt, csak megerősítette bennem a tudatot, hogy egy napon fontos szerepet fogsz betölteni az életemben. Mikor 16 évesen visszamentél a családodhoz, úgy éreztem, megszakad a szívem. Csak az tartotta bennem a lelket a turnék meg minden alatt, hogy tudom boldog vagy. Már majdnem lemondtam rólad, mikor visszajöttél.
-Talán a sors rendelte így. De ehhez meg kellett halnia az egyik legjobb embernek, akit valaha ismertem és...
-Kinek?
-A... gyermekemnek... Még meg sem születhetett...-és éreztem, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon.
-Cssss... Semmi baj, Kate. Én veled vagyok. Ugyanúgy, mint Antonia és a testvéreid... És talán a szüleid is figyelnek téged fentről...
Ekkor szinte már görcsösen kapaszkodtam belé. Mintha úgy érezném, elveszítem őt is, mint az apámat, a nagymamámat, az anyámat, Briant, a gyerekemet... Majdnem mindenkit.
-Georg... Szeretlek...
Erre ő megcsókolt. Először nagyon lágyan, de ebbe is szinte beleremegtem. Aztán a csók egyre szenvedélyesebb lett, úgy éreztem belehalok, ha most elenged. Végigdöntött a szőnyegen és a nyakam kezdte el csókolgatni. Közben megszabadítottam a pólójától, ő pedig lecsúsztatta rólam a ruha pántját... Ekkor már elveszítettünk mindenfajta irányítást, csak az érzéseink vezéreltek minket. És az a néhány óra ismét a boldogságomat jelentette.
Reggel a nap első sugaraira ébredtünk, amelyek besütöttek a nappaliba. Azonnal kipattantak a szemeim. Affranc! Délután kettőkor indul a gépünk, délre legkésőbb a reptéren kell legyek. Felugrottam Georg mellől, erre ő is felébredt.
-Mi az, Kate...
-Ne haraguj kicsim, de mennem kell...
-Mi? Úristen! Hazaviszlek-kapott a ruhái után. Két perc múlva fel voltunk öltözve indulásra készen. Újabb öt perc múlva már otthon (?) voltam.
-Kate, végre befutottál. Be vagy pakolva?
-10 perc!-modtam, majd felszaladtam a szobámba. Végül szinte még öt sem volt. Két perc zuhany, melegítőbe átöltözés 1 perc, maradék cucc a bőröndbe megint kettő. Mikor megjöttem, alapból ki se pakoltam a bőröndöket, mert tudtam, bármikor jöhet az üzenet, hogy menjek haza. Brandon segített levinni a cuccaimat a kocsiig, Georg kivitt minket a reptérre. Délután fél négykor leszállt gépünk A Heathrow-n. Fogtuk a cuccanikkat és elindultunk a kijárat felé. Ekkor megpillantottam Michelle-t.
-Michelle!-rohantam felé. Mikor odaértem, átölelt és percekig csak szorítottuk egymást. Iszonyatosan hiányzott ő is.
-Kate... Egy szem Hugicám... Szörnyen hiányoztál.
-Menjünk.
Bevágódtunk a kocsiba, én pedig mesélni kezdtem, attól, hogy megérkeztem Antoniához, Darcy megtámadott, régi-új barátaim előtt lelepleződött a titkom, egészen Antonia buszbalaesetéig és az új szerelemig. Ekkor egy pillanatra becsuktam a szeme és Georgra gondoltam. Eszembe jutott a tegnap éjszaka, mikor hihetetlen szenvedély járt át mindkettőnket. Úgy ölelet, mintha tudná: ha elenged, talán soha többé nem teheti meg. Eközben elhaladtunk a temető mellett.
-Michelle, légyszi állj meg-kértem és elővettem a három fekete gyertyát. Mikor beléptünk a temetőbe, azonnal Brian urnájához mentem. Meggyújtottam a gyertyát.
-Brian, ne haragudj rám... Szerettelek tiszta szívemből... De te már nem tehetsz boldoggá... Kérlek, azért segíts, hogy én még az lehessek...
Egy ideig még ácsorogtam ott, aztán a családi kripta felé vettük az irányt. A másik két gyertyát a szüleim urnájánál gyújtottam meg. Egyet a papám, egyet a mamám felől, majd megérintettem őket. Családom megmaradt része pedig tőlem két méterre állt.
-Szét van csúszva érzelmileg-suttogta Antonia.
-Boldog volt ezzel a Gerog nevű sráccal?-Michelle.
-Újra az volt... Georg mindig el tudta vele feledtetni a bánatát, hogy már csak alig páran élünk azok közül, akik szeretik.
-Mindez amiatt a szörnyű átok miatt-Brandon.
-De hiszek benne, hogy meg tudja törni. Csak akkor lehet boldog.
Közben én visszamentem a többiekhez.
-Mehetünk.
-Okés.
Néhány perc múlva újra otthon voltam. Minden úgy volt, ahogy három hete hagytam. Sőt, már lassan egy hónapja, hiszen amikor Darcy ismét támadott, én kórházban voltam a vetélés miatt. Ugyanúgy volt az összes Mötley Crüe-s poszter és minden cuccom. Nekiálltam kipakolni a bőröndökből. Mikor végeztem, küldtem egy SMS-t Georgnak: MEGÉRKEZTEM, MINDEN OKÉ. SZERETLEK, KATE
Ezek után elhasaltam az ágyon és csak bambultam magam elé. Nem tudom, meddig voltam így, de egyszercsak legjobb barátnőm, Mandy sikoltására eszméltem fel.
-Michelle! Michelle neee!!!
Rémültem rohantam le a lépcsőn, amely hirtelen mozogni kezdett alattam, majdnem le is zuhantam. Mikor hozzáértem a falhoz, pedig mintha megrázott volna az áram. Mikor leértem, Michelle a nappali közepén püfölte Mandyt, az ablak meg ki volt törve, Brandon és Antonia pedig a kertben próbáltak lábra állni.
-Mi fo...-ekkor megláttam mindennek az okát. Michelle mellé a konyhai pincelejárat mellől egy hatalmas fekete árnyék gomolygott. Azonnal rájöttem, hogy ez a Mumus, akitől hihetetlenül féltem hatévesen, de akkor a Nagyi legyőzte őt. Én tudtam egyedül, hogy létezik, mert láttam. A Nagyi egy gyerekversbe szőtte az igézetet, amivel vissza lehet zárni. Basszus! Tudtam kívülről a versikét, és pont most nem jut eszembe, mikor kéne...
-Kate, csinálj valamit!-kiáltotta Brandon.
-Jó de mégis mit?
-Nem tudom...
Ekkor végső kétségbeesésemben egy lökéssel próbálkoztam, de hamarosan rájöttem, hogy a Mumuson nem fog a telekinézis.
-Nem megy!
-Kate, mégis valamit... mostmár tudom, hogy létezik...
-Várj csak...-de közben a Mumus már felém gomolygott.
-Hahaha... Kate... te mindig is tudtad, hogy létezem...-dörögte mély hangján.
-Hagyj békén! én jó boszorka vagyok!
-Úgysem tehetsz semmit...-kacagott tovább. De ekkor eszembe jutott az a versike.
-Én vagyok a fény, Áthatóbb... az árnyéknál.
-Ezaz Kate, mondd tovább-szurkolt Antonia
-Te kotródj a sötétbe és oda bújj vissza, Mert nem lehet tiéd ez a Warren-boszorka. Kotródj innen, árnyak démona, Mert ez a hely a Jó otthona!
A Mumus ekkor tehetetlenül visszazáródott a pincébe. Én pedig kimerültem estem térdre a nappali közepén.
Folyt. Köv.: Milyen átokra célzott Antonia és Brandon?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
