Amit most elmondok, arra azért emlékszem, mert a testemből kilépve éltem át. Láttam magamat a rommá vált nappali közepén fekve néhány vérző sebbel, melyeket az üvegszilánkok okoztak...
-KATE!!! NEEEE!!!-üvöltött fel Georg és mellém vánszorgott, ahogy a testvéreim is.
-Kate! Hugi! Kérlek mondj valamit... Ne... Ugye nem...-nézett Michelle kérdőn Antoniára. Ahogy én is. Könyörgöm, mondd, hogy nem haltam meg! Kérlek! Ám ekkor éreztem, hogy ami megmaradt belőlem felfelé emelkedik... Ismét a fehérség vett körül, majd amint oszladozni kezdett a köd, ismerős arcokat pillantottam meg.
-Mama... Papa... Brian... De ti meghaltatok... Akkor én is...
-Nem Kate, még nem döntöttek a sorsod felől. Még visszatérhetsz-mosolygott rám az imádott édesanyám. Mivel apa nélkül kellet felnőnöm, nagyon szoros kapcsolat alakult ki anyám és köztem.
-De... Akkor...
-Ha Georg eléggé szeret, a szerelem varázsereje mindenre képessé teheti-mondta Brian.
-De bizonyosodj meg róla te magad is-mondta az apám és egy mozdulattal elseperte előlem a ködöt. Amikor lenéztem, családom megmaradt részét láttam az ágyam körül, ahol én feküdtem. Balról mellettem Georg térdelt, jobbról a többiek.
-Kate kérlek, légy most nagyon erős. Most nem halhatsz meg... Most, hogy megtörted az átkot...-suttogta Brandon.
-Kate...-szöktek könnyek a nővérem szemébe.-Bebizonyítottad, mekkora erő van benned. Méltó vagy anyáink és nővéreink erejére. Küzdj az életedért...
-Kicsim...-szólalt meg Antonia is.-Mivel nekem nem lehetett gyerekem te és a testvéreid töltöttétek be ezt az űrt... De legfőképpen te... Mikor csak azért adtad ki magad a lányomnak, hogy megvédd a varázserőnket, holott gyűlölted, hogy szerepet játszol... De mostanra már nem kell titkolóznod... kiharcoltad múlt és jelen boszorkáinak elismerését... Most nem hagyhatod, hogy mindez semmivé váljon...
-Ez igaz... Nem válhat semmivé, amit elértem-fordultam szüleimhez.-Az átok miatt soha, de soha nem lehettem igazán boldog... És most, hogy Darcy nincs többé... Nem halhatok meg így... Ennyire fiatalon...
-Ez így van-felelte az apám.-De az életed most csakis Georg kezében van. A szerelem varázsereje erőt adhat neked is a visszatérésre.
Ekkor visszapillantottam magamra. Még mindig ott feküdtem élet és halál között és már hajnali 3 óra volt. Hamarosan világosodik. Antonia, Brandon és Michelle egy varázslattal regenerálták a rommá tört nappalit, Georg pedig velem maradt és beszélt hozzám.
-Kate... Kedvesem... Kérlek küzdj az életedért... Nem ezért harcoltál évekig, hogy most feladd... Kérlek...
Ekkor az ágyra borult és zokogni kezdett. Közben végig fogta kezem, éreztem az érintését és én is úgy éreztem megszakad a szívem, ha magára kell őt hagynom.
-Georg... Tudtam, hogy szeret... És most, hogy gyermeket várok, még egy okom van rá, hogy visszatérjek...-fordultam ezúttal Brianhez, aki elmosolyodott halványan. Én pedig ismét Georgra figyeltem.
-Kate... hát ezért harcoltál annyit? Ne add fel, kérlek... Értem, magadért, de legfőképpen ezért a kicsiért-simogatta meg a hasam, amit én is megéreztem fentről, ahogy figyeltem őt és könnyek szöktek az én szemebe is. már amennyire egy szellemnek könnyek szökhetnek a szemébe. Nem, mostmár tényleg nem szabad hagynom elveszni a boldogságunkat. Vissza kell térnem, tudom! Ekkor ő megfogta a bal kezem.
-Warren boszorkák múltból és jelenből, halljátok amit mondok! Itt fekszik lányotok és nővéretek... Élet és halál közt jár... Miután legyőzte ellenségét és megmentette családja varázserejét a jónak, ne engedjétek őt meghalni... Sem őt, sem a gyermeket, akit vár... Mert én szeretem őt...
Hangja ekkor elfulladt a sírásban. az ágyra borult és ott térdelve elaludt. Ekkor felnéztem a szüleimre.
-Igen, szeret téged.
-Eric, én tudtam. Ugyanúgy mi egymást...-néztek szerelmesen egymás szemébe. Hát hiába.. Vannak amiket örököl az ember...
-Alison, miért van neked mindig igazad?-mosolyodott el apám, majd rám néztek.-Kate, mostmár visszatérhetsz. Már semmi sem állhat a boldogságod útjába. Az átok megtört, mikor elpusztítottad Darcyt.
-De... titeket már ez sem hoz vissza...
-Ne feledd: Egy boszorka akár él, akár halott, akkor is boszorka. A lelkünk veletek van. Siess vissza!
-Köszönöm-suttogtam, majd éreztem, hogy valami ezúttal visszafelé húz a testembe. Ekkor már korán reggel volt, fény szűrődött be a sötétítőfüggönyön át és néhány madár csicsergett az ablakpárkányon. Georg ekkor lassan kinyitotta a szemét, amely vörös volt a sírástól és be volt dagadva. De még mindig fogta a kezemet. Ekkor éreztem, visszatértem az életbe. Igen! Sikerült! Élek! Lassan kinyílt az én szemem is és enyhén megszorítottam Georg kezét.
-Kate... Te... Kate! Hát magadhoz tértél? Ez valódi csoda!-ölelt magához.
-Gerog... Sikerült... Mostmár vége.
-Szóljak a többieknek?
-Még ne. Olyan jó itt kettesben veled. Bújj ide mellém, maradjunk így pár pecig-kértem. Na nem kellett kétszer mondani. Egy ideig csak feküdtünk összebújva, aztán az órára pislantottam. Fél nyolc.
-Basszus, mára van kilencre időpontom Liznél! mégiscsak fel kéne kelni...
-Kár... Bírsz jönni?-aggodalmaskodott Georg.
-Jajj, kérlek! Kemény fából faragtak!-próbáltam hősködni, de amint felugrottam az ágyról, összeestem
-Kate, ebből volt már bajod! Na gyere, segítek-mondta, majd átkarolt, így mentünk le a lépcsőn. Brandon, Michelle és Antonia éppen a konyhában ültek és reggeliztek, mikor leértünk.
-Szép jó regglelt! Kaphatnék én is egy kis gyümölcssalásátát?
Erre mindenki megfordult.
-KATE! De jó, hogy újra köztünk vagy!-ölelt meg mindenki.
-Én is örülök, de éhen halok-lohasztottam le a nagy boldogsághullámot. Persze extra adagot kaptam egy jó nagy pohár narancslével kísérve. Reggeli után készülődés, fél kilenckor pedig már a kocsiban ültem oldalamon a reénybeli apukával és a reménybeli nagybácsival. Liznél szerencsére nem kellett sokat várnunk, ő pedig megerősítette, amit a teszt is mondott. Babát várok! Ez egy valódi csoda életem legkeserűbb élményei után. Úgy éreztem én vagyok a világ legboldogabb boszorkája. Ennél boldogabb csak akkor lennék, ha kiderülne, hogy kislányt várok.
Mikor hazértünk, Antonia
-De jó, hogy megjöttetek! Mi újság?
-Nagy-nagynéni leszel...-mosolyodtam el.
-Kate, ez csodás!-ölelt meg.-De van itt még valami. Ezt apátok bízta ránk, nem sokkal halála előtt-nyújtotta át a borítékot. Remegő kézzel bontottam fel.
-Ez... Te jó ég! Ez... félmillió font egy bankszámlán!-le kellett ülnöm, mert úgy éreztem, elájulok.
-Kate! jól vagy?
-Persze... Van itt egy levél is...